Barion Pixel
Slide-1
Slide-1
previous arrow
next arrow


Tisztelt leendő Partnerünk, engedje meg, hogy bemutatkozzunk!

Az EXSAFE Kft. 2009. február 23-án alakult, munkatársai hivatásként választották a biztonságvédelmet.
A cég vezetősége, mérnökei és technikusai jelentős szakmai múltra tekintenek vissza, akiknek döntő többsége mintegy két évtizede a biztonságszervezésben, biztonságtechnikai kivitelezésben és a bűnmegelőzésben tevékenykedik, s jelentős referenciákkal bír.
Társaságunk ISO 9001 minősítéssel, SZVMSZ kamarai tagsággal, valamint a tevékenységek végzéséhez előírt rendőrhatósági engedéllyel, továbbá éves 150 millió forintos felelősségbiztosítással, valamint 0-24 órás ügyelettel rendelkezik.
Kollégáink a biztonságtechnikai tevékenység ellátásához szükséges képzettséggel és engedéllyel rendelkeznek, cégünk létszáma meghaladja a 30 főt.
Vállalkozásunk – hazánkban egyedülállóan – a KABA gyártmányú mechanikus és elektronikus széfzárak hivatalos márkaszervize és márkakereskedése.
Ezen kívül munkatársaink több más széfzár- és trezorgyártónál is képzésben részesültek. Ezen kívül az SCP-Varia elektronikus zár gyártói és kizárólagos szerviz jogai is cégünk tulajdonát képzik.
Szerviz- és szállítógépjárműveink: 18 db szervizautó és 4 db tehergépkocsi.

Minőségi, új felújított termékek

Termékválasztékunk kizárólag minőségi európai gyártók termékeit tartalmazza. Cégünk ISO 9001 minősítéssel, Vagyonvédelmi kamarai tagsággal, NATO beszállítói minősítéssel rendelkezik.


Legnépszerűbb

Most hozzáadta ezt a terméket a kosárba: